Angyalok

Ez egy őrangyal és az ős-nemezeim közül való.

Anyukámnak készült, kb. 30 cm magas, a szív alakú táskájában egy lekerekített hegyi kristályt hord.

Van természetesen szárnya is, amin egy kék lepke ül. Hogy fényképem miért nincsen róla, fogalmam sincs. A fotó is jócskán régebbi.

Müller Péter írt nemrégiben egy lapban arról, hogy milyenek is az angyalok. Az a hasonlata, hogy az édesanyák, akik éjjel betakarják gyermekeiket, angyalok, nagyon tetszett. Ennél jobb nem jut eszembe arra, hogy az angyalok a mások segítését oly módon önzetlenül teszik, hogy a másik egyszerűen nem is tudhat róla, tehát esélye sincsen megköszönni vagy hálálkodni érte. Ez csak azért lényeges szempont angyal-ügyben, mert ha már lenne rá esély, hogy adott angyal köszönetet vagy hálálkodást várhat, akkor ott már sántítani kezd az önzetlenség és icipicirit felütheti fejét a hiúság.
És egy angyal nem angyal, ha már hiú és/vagy számító. Számító oly értelemben, hogy már számít egy kis elismerésre = el is várja. A szárnyakat lehet máris a szárnyszekrénybe tenni...

De vegyük az angyali embereket. A hiúság, megfelelni vágyás, köszönet várása alapból kódolt, mert ember. Nincs is vele olyan nagy baj, mert lehet ezt épkézláb módon kezelni és ezekkel karöltve azért nagyon sok segítséget nyújtani. Abszolút önzetlenségnek azt tartom, ha valaki úgy segít, hogy nem tudják, ki volt. Amelie titokzatos élete jut eszembe.

Az vajon önzés, ha valaki önmaga szórakoztatására segít "önzetlenül" másokon?